•  

  •  

  •  

  •  

  •  

Vas Bence - Organism


A 2013-ban alakult Organism zenekar alapja az ’50-es, ’60-as években, az USA-ban igen népszerű zenekari összeállítás, a Hammond orgona trió (orgona, gitár és dob), melyben a basszust is az orgonista játssza (bal kézzel és lábbal). Mi ezt az alapfelállást egy énekesnővel és kezdetben egy fuvolistával egészítettük ki, annak érdekében, hogy különlegesebb, színesebb hangzást tudjunk megteremteni, melyet a hangszerelés mellett a dalszövegek őszintesége is alakít. Első EP-nk nemrég készült el „Pictures of a Day” címmel. Zenénken érződik néhány meghatározó orgonistának és zenekaraiknak hatása (Jimmy Smith, Eddy Louiss, Larry Goldings, dr. Lonnie Smith), illetve a 60-as 70-es évek jazz-rock korszakának hangzása, kísérletei és szövegvilága (Pink Floyd, Jimmy Hendrix Experience, Traffic, Brian Auger’s Oblivion Express). Folyamatosan játszunk klubokban, fesztiválokon és egyéb rendezvényeken egyaránt.

Legfontosabb koncertjeink:

2013.09.22 – Antré fesztivál, Gödör Klub (amatőr videó készült)
2014.04.04 – Zuglói Tavaszváró Fesztivál – szabadtéri rendezvény a Bosnyák téren
2014.04.16 – Almárium Bisztró – „Organism Light” duó (orgona-ének, amatőr videó készült)
2014.05.22 – Gólya Presszó (amatőr videó készült)
2014.07.25 – Kertem, Városliget (hang és videófelvétel)2014.09.18 – Brody Studios – „Organism Light”  (orgona-ének-gitár)
2014.10.01 – Budapest Hammond Klub – Premecz Mátyás meghívására, előzenekarként – Budapest Jazz Club

Első nagyobb koncertünket a Kertem nevű szabadtéri szórakozóhelyen tartottuk 2014.07.25-én, ahol telt ház előtt játszottuk el az EP-nk anyagát és néhány átdolgozást. Az egészet rögzítettük - video és hangfelvétel is készült, melynek nagy része megtekinthető a youtube-oldalunkon.

A zenekar lehetőséget kapott a Budapest Jazz Club-tól egy koncert szervezésére a 2015.02.17-i dátummal, melyet szintén szeretnénk rögzíteni (videó és hangfelvétel készülne, ami a nyári koncertfelvételünkkel együtt DVD-ként is megjelenik majd).

Első nagylemezünk dalait nemrég kezdtük el megírni, kicsit visszanyúlunk az orgona triók legmélyebb zenei hagyományaihoz: a blues a legfőbb inspiráció, mind zenei értelemben, mind a szövegek világában. A blueson keresztül érintjük a gospel bizonyos területeit, és a funky zene gyökereit is. Fontosnak tartjuk, hogy a közönség szempontjából egyrészt viszonylag könnyen befogadható zenei anyag szülessen, másrészt egyedi, érdekes, esetleg szokatlan, vagy új megoldásokat is hallhassanak.

További információk:

https://www.facebook.com/organismmusic?fref=ts

https://soundcloud.com/organismmusic/sets/pictures-of-a-day

https://www.youtube.com/user/Organismmusic

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Budapest, 2014.10.11.  
Vas Bence