•  

  •  

  •  

  •  

  •  

Bágyi Balázs

 

Bágyi Balázs jazzdob előadóművész, zeneszerző, tanár és producer 1973-ban született Pécsett. Miután 1998-ban kitüntetéses diplomát szerzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékén Budapesten, a magyar jazzélet fiatalabb és idősebb tagjaival egyaránt elkezdett dolgozni.

1998-2003-ig a Whiteful Band dobosa, ezt követően 2004-ben a jazz és folk élet kiválóságaiból megalakította saját együttesét, a Bágyi Balázs Quartet - et. A kvartett eddig két lemezt jelentetett meg, sajátosan magyar ethno-jazz zenéjük javarészt Balázs szerzeményei.

2005-2006-ban a Harcsa Veronika Quartet tagja, „Speak Low” című albumuk listavezető és hatalmas siker lett Japánban.
Szintén ezekben az években a győri Mediawave Fesztiválokon, a Nemzetközi Improvizatív Zenei Workshop keretében több neves magyar muzsikus (Grencsó István, Kovács Ferenc, Tóth Viktor, Szandai Mátyás…) mellett együtt dolgozott az amerikai bőgős, komponista William Parker-rel, az ütőhangszeres mester Hamid Drake-kel és az altszaxofonos Rob Brown-nal. A későbbiekben számos más amerikai és európai művésszel lépett fel, úgy mint: Eldad Tarmu, Chuck Jennings, Arthur Kell, Eric Essix, Pedro Negrescu, Geoff Warren és Marcello Sebastiani…csak néhányat említve.

Balázs számára jelentős nemzetközi áttörést hozott a 2007-ben Borbély Mihály szaxofonos, Michael Jefry Stevens zongorista és Joe Fonda bőgős társaságában megalakított Eastern Boundary Quartet. Az együttes neves helyeken fellépve időről-időre turnézik az USA-ban és Európában egyaránt. Ezidáig két lemezük jelent meg, az utóbbi "Icicles" címmel a német Konnex Records gondozásában.

Ugyancsak a 2007-es évben jött létre duójuk P. Szabó Dániel cimbalmossal, mely formáció egyedülálló szín a világzenei palettán. "Duola" című bemutatkozó lemezük megjelenése után többször turnéztak Romániában, 2011-ben a Magyar Kulturális Intézet meghívására felléptek többek között Bukarestben a Nemzetközi Könyvfesztiválon is.

2008-ban Balázs az Eldad Tarmu/Chuck Jennings Jazz Ensemble-lel  turnézott Romániában,  Magyarországon és Szlovákiában az Eastern Boundary Trióval, a Bágyi Balázs Quartet-tel pedig Erdélyben. Salamon Beáta folk hegedűssel kiegészülve a "Métamorfózis" Gála keretében szerepeltek a Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben Budapesten és a Zene Ünnepén Berlinben a Pfefferbergben.   

2009-ben Rieger Attila gitárossal és Oláh Zoltán bőgőssel létrehozott Collaboration Trio tagjaként többször játszott együtt az alabamai Eric Essix gitárossal Magyarországon, 2010 júniusában pedig a Preserve Jazz Festival-on léptek fel az Egyesült Államokban.

2009-ben Balázs csatlakozot az autentikus brazil zenét játszó Budapest Bossanova Quintet-hez és elfogadta  a meghívást  Mohácsy Albert sajátos world muisc projektjébe, a MagyarVista Social Club-ba, melynek bemutatkozó lemezén egy 31 zenészt felvonultató magyar világzenei válogatott tagjaként szerepel.

Számos zenekar és önálló muzsikusi karrierje mellett 1996 óta folyamatosan dolgozik a Novák János vezette budapesti Kolibri Színházban.

Balázs elismert dob oktató, zenetanár és szervező hazájában. 2007-2011 között a Dr. Lauschmann Gyula Zeneművészeti Jazz Szakközépiskola igazgatója volt Székesfehérvárott, jelenleg a Hang-Szín-Tér Művészeti Szakközépiskola tanára, a Magyar Jazz Szövetség elnökségi tagja.

Mint előadóművész, több neves hangszergyártó endorsere, a prémium kategóriás kanadai Ayotte dobok, a kézzel kovácsolt török Agean cintányérok és a svájci Cympad cég képviselője.

Honlap: http://www.balazsbagyi.com

Discografia

.
embed video plugin powered by Union Development