•  

  •  

  •  

  •  

  •  

 

A soul árnyékában: Joe Sample - Soul Shadows

 

Joe Sample a Jazz Crusaders együttes alapító „kereszteslovagjainak” egyike, évtizedeken át vezetője volt. A kereskedelmi szempontból is igen befutott zenekar pályája a műfaj ritka sikertörténetei közé tartozik. Jellemző, hogy a „kompromittáló” jazz szó elhagyása és a közönségigény teljes kiszolgálása még nagyobb elismertséget hozott nekik a 70-es években. Nos, ezen jobbsorsra érdemes jazz zenészek között is kiemelkedő tehetség volt a zongorista Joe Sample, aki szólókarrierjét feláldozva évtizedeken keresztül vergődött a kommersz zenei igény szorításában. A „nagymester” tényleg azok közé tartozik, akik aprópénzre váltották tehetségüket és hosszú időn át akusztikus zongorát legfeljebb otthon láttak. Persze lehet, hogy ő ezt nem fogta fel ilyen tragikusan, de tény az, hogy nagyon ritkán készített olyan lemezt, amely nem a divatos irányzatok patternjeiből építkezett. Az utóbbi tíz évben viszont a Crusader kötöttségeiből kiszabadult Sample néhány figyelemreméltó albumot készített, ahol már a zongorajátékon volt a hangsúly. A közel 70 éves, mosolygós pianista most szólózongora lemezzel jelentkezett, amivel tényleg csak a legfelkészültebbek szoktak merni előrukkolni. Ráadásul a jazz dalirodalom legkiválóbb szerzőinek legismertebb kompozícióiról kellett valami újat mondania, amihez nem kis bátorság szükséges. Nyilvánvaló, hogy nagyon komikusnak hatna ma, ha valaki hagyománytiszteletből úgy akarna zongorázni, mint Fats Waller vagy Ellington évtizedekkel ezelőtt. Sample azt játssza, amit az aktualitás megkíván az új évezredben és ebben éppúgy jelen vannak a legújabb koncepciók, mint az ismét divatos archaizáló megoldások. Ízlésesen, kevés hanggal, különleges sötét tónusban játssza el ezeket a jól ismert darabokat, kifejezetten szimpatikus zenei világot tárva fel a hallgatóság előtt.

Köszönet érte!

Márton Attila

.