•  

  •  

  •  

  •  

  •  

Olasz–magyar válogatottak

 

Az idei Zsámbék Jazz Openen is a műfaj hazai képviselőié – régebbi és új csillagoké – volt a főszerep. Kivételt csak Neil Yates angol trombitás vendégjátéka jelentett a Bende Zsolt Sextetben. Majd elkövetkezett a fesztivál utolsó előtti estéje, amikor két fiatal magyar formációban olasz szólisták léptek színpadra.

A koncert első felében Kovács Zsolt, évek óta Olaszországban élő dobos és barátai műsorát hallgathatták meg a romtemplomhoz látogatók. Most ugyan a két országot összekötő muzsikus nevén futott a program, valójában azonban az egykori Váczi Dániel Trio csapata volt itt látható-hallható, akiket egy fiatal olasz gitáros, Francesco Diodati egészített ki kvartetté.

A magyar zenekarnak, bárkit nevezzünk is vezetőjének, izgalmas kihívást jelentett Diodati fellépése, hiszen eddig soha nem szerepelt velük harmóniahangszeres, most pedig a többnyire Váczi-szerzeményekből álló műsorba szinte berobbant egy elektromos gitár. A magyar trió zenéje kompakt és öntörvényű, nehéz hozzá képzelni bármilyen hangszeres kiegészítőt vagy bővítményt, úgyhogy a műsor fő kérdése az volt, mennyire tud majd szót érteni egymással a trió és a vendég, mennyiben lesz összekapcsolható a kétféle zenei nyelv. Az eredmény mindenképp pozitívnak mondható: Diodati remek fülű muzsikus, úgy is mondhatnánk, nagyszerű zenei nyelvérzékkel áldotta meg a sors, úgyhogy stílusát jól harmonizáltatta a magyarok zenei világával. Ami nem lehetett egyszerű feladat. A Váczi Dániel-Horváth Balázs-Kovács Zsolt hármas ugyanis nem kitaposott ösvényeken jár, kompozícióikhoz a sokat hallott kritikus sem tud elődöket hozzárendelni. Igen nehéz, alkalmasint a minden újra nyitott befogadást is próbára tevő muzsikát játszanak, ami gyakran inkább lenne nevezhető kortárs zenének, mint jazznek. Diodatiról hamar kiderült, hogy ő sem a nagy elődök iskolás másolásával szereti szórakoztatni hallgatóságát: játékában szintén keveredtek a műfajok, egy-egy szellemes effektjével (wah-wah pedál stb.) rock-idézeteket szőtt a magyarok szerzeményeibe, máskor viszont gyorskezű swingelőnek mutatkozott, de ekkor is egyedi soundokat használt.

Az együttesben az olasz vendégen kívül egy ötödik „zenész” is befolyásolta némileg a koncert alakulását: a mind erősebben fújó szél, és az újra meg újra szemerkélő eső. E két kellemetlenség ugyan nem tudta befolyásolni a kvartett tagjainak koncentrációját, ám a műsor egészének mégiscsak ártott valamennyire, ugyanis az előadott darabok a szélben el-elröppenő kottalapok visszarakosgatása miatt nem tudtak nagyobb ívű szvitté összeállni. Holnap este ugyanez a zenekar zárt helyen, a Nyitott Műhelyben lép fel, ottani közönségük nyilván jobban érzékeli majd kompozícióik egyneműségét és konvergenciáját.

Szünet után hagyományosabb, s a közönség számára érthetőbb stílusú jazz következett. A kortárs triózást nemzetközi színvonalon űző Szabó Dániel-Mohay András-Szandai Mátyás hármast vendégmuzsikus nélkül is órákig elhallgatta volna a már az első taktusok után fellelkesült publikum, hát még úgy, hogy a zenekar irányítását erre az estére az olasz Flavio Boltro trombitásra bízták, aki energikus szólóival, mesteri hangszerkezelésével (s nem utolsó sorban kiváló kompozícióival) mindenki számára világossá tette, miért emlegetik őt ma Európa legjobb trombitásai között. A torinói születésű, most negyvenhat éves Boltro többek között a 40° című lemezéről ismert First Smile-t fújta el a magyar együttes élén, azt a szerzeményét, amelyet kisfia első mosolyáról írt húsz esztendővel ezelőtt.

Szabó Dániel játéka külön figyelmet érdemelt a zsámbéki estén: ezúttal ugyanis egyrészt Fender-zongorán dolgozott, másrészt alkalmazkodott a trombitás szerző kompozícióinak világához, s szólóiban a tőle megszokottnál jobban domináltak a hagyományos jazz-patternek. A reneszánszát élő elektromos hangszeren játszott futamai alkalmasint a korai George Duke-ot juttatták a hallgató eszébe, ahogy Boltro egyes szólóiban a harmincöt-negyven évvel ezelőtti Freddie Hubbard dinamikus soundja volt tettenérhető. A magyar trió érezhetően nagy kedvvel kísért, s zenéjüket nem a látványos, a többieket túldomináló szólók, hanem a demokratikus összjáték jellemezte. Flavio Boltro ráadásul inspiratív zenekarvezetőként mutatkozott be, aki hallhatóan legalább annyira élvezte a magyar fiatalok játékát, mint azok, akik a közönség soraiban ültek.

Holnap e nagyszerűen összecsiszolódott kvartett újabb – ingyenes – hangversenyt ad a budapesti Olasz Intézetben.

(2007. július 27.; Zsámbék Jazz Open; Kovács Zsolt és barátai, valamint Flavio Boltro és a Szabó Dániel Trió koncertje)

Máté J. György

.