•  

  •  

  •  

  •  

  •  

Augusztus 28-án a New Orleans Swingfesztivállal elkezdődött a Müpa 2020/21-es évada. Az intézmény 5 hónap után nyitott újra, amit gondos előkészületek előznek meg. Annak érdekében, hogy a látogatók a lehető legnagyobb biztonságban és felszabadultan élvezhessék az előadásokat, az egészségügyi, szakmai ajánlások, illetve a hazai és nemzetközi partnerintézmények jól működő gyakorlatai mentén speciális egészségügyi előírásokat vezetett be a Müpa: napközben nem látogatható – kivéve azok számára, akik a Ludwig Múzeumba érkeznek –, a nagyközönség számára az épület a koncertek kezdete előtt másfél órával nyit ki, és az előadások után egy órával zár be. A Müpába csak lázmérés után lehet belépni: a bejáratnál kézi hőmérővel mérik az érkezők testhőmérsékletét. Emellett kiemelt figyelmet fordítanak az épület takarítására, különös tekintettel a mosdók, pultok, kilincsek és egyéb felületek fertőtlenítésére és a nézőterek átszellőztetésére, emellett érintésmentes kézfertőtlenítők segítik a védekezést. A Müpa épületének teljes területén – így a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben és a Fesztivál Színházban is – kötelező maszkot viselni úgy, hogy az orrot és szájat is takarja, sorban álláskor pedig kötelező a 1,5 méteres távolság betartása. Ha a biztonsági intézkedések miatt esetleg lassulna a bejutás, az előadás csak akkor kezdődik meg, amikor a sorban állók is elfoglalták a helyüket, ugyanakkor arra kérik a látogatókat, hogy a szokottnál korábban érkezzenek a rendezvényekre.